|
B E S Z Á M O L Ó a 2006. november 21-22-én
megvalósult
Szokatlan szép rendezvénynek lehettünk tanúi alig egy hete Dunaszerdahelyen. A magyar diákok anyanyelvükön kiálltak társaik és a nagyközönség elé, hogy megmérettessenek. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2006. november 21-22-én Dunaszerdahelyen teret adott egy országos seregszemlén a természettudományokban tehetséges alapiskolás és középiskolás diákok bemutatkozásának. Természettudományokkal kapcsolatos témákról magyarul megírt szakdolgozataikat magyarul - rövid előadásban - felkészítő tanáraik és diáktársaik jelenlétében, nemzetközi zsűri előtt mutathatták be - itthon. Az itthoni zsűri jó értékelése nem volt feltétele a Regionális Diákköri Konferencián való szereplésnek 2006. december 1-2-án Budapesten a Szent Margit Gimnáziumban, azonban pályázati felhívásunkban a feltételeket úgy alakítottuk ki, hogy a Dunaszerdahelyen bemutatott pályamunkákkal a diákok Budapestre is eljuthassanak (mindkét esetben egy oldalas rövid összefoglalóval lehetett jelentkezni, a kiírt természettudományos szakterületek hasonlóak voltak, a jelentkezési határidő mindkét helyen egyaránt 2006. október 20. volt).
Mészáros Klára előadása a természetes indikátorokról szólt Nagy örömünkre a SzMPSz felhívására 41 alapiskolai és 47 középiskolai diák - pályamunka készült el a dunaszerdahelyi bemutatóra a természettudományok különböző szakterületeihez kapcsolódva, a seregszemlén résztvevő diákok száma pedig meghaladta a 130-at ( a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek megfelelően nemcsak egyének, hanem 2-3 fős csoportok is bemutatkozhattak ). Dunaszerdahely környékéről az alap- és középiskolákból külön levéllel meghívtuk a pályázatra nem jelentkező, de a téma iránt érdeklődő kollégákat is november 22-ére, a természettudományi diák-szakdolgozatok bemutatására, valamint az előző napon megvalósított kísérőprogramokra (lásd a mellékelt részletes meghívót). A seregszemlét a iskolák vezetői valamennyi régióból élénk figyelemmel követték, és néhányan távolabbról is megtisztelték rendezvényünket személyes jelenlétükkel. A seregszemle kísérőeseményei 2006. november 21-én az előzetesen kiküldött program szerint valósultak meg, azzal a változással, hogy Radnai Gyula egyetemi tanár Wigner Jenőről szóló előadása elmaradt (az Eötvös Verseny Országos Döntőjének budapesti előkészületei akadályozták az előadót az utazásban, ugyanis a verseny bírálóbizottságának elnökeként halaszthatatlan feladatai adódtak ), ugyanakkor meghosszabbodott a Csintalan Zsuzsa vezette könyvbemutató, amelyet élénk érdeklődés kísért a diákok és a kollégák részéről. A szerzők és szerkesztők az itthoni könyvkiadók azon termékeit mutatták be, amelyek a pedagógus kollégák és a természettudományi tárgyak iránt fogékony és ezekben tehetséges diákok érdeklődését felkelthették. Érdeklődéssel hallgattuk Miklósi Péter, Takács András, Ozogány Ernő, Lacza Tihamér és Kiss László szavait.
Tamasek Dalma a poszméhekkel Az esti programban az "Einstein befejezetlen szimfóniája" című DVD-t, amelyet a KFKI ajándékozott a felvidéki magyar tannyelvű középiskoláknak, Rigó Zoltán, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola tanára mutatta be. Mindnyájunknak megnyerte tetszését Varga Róbert élménybeszámolója, Dél-Amerikáról szóló remek filmvetítéssel színesített előadása. A diák-szakdolgozatok bemutatása 2006. november 22-én reggel 8.00 órától kezdődött - két helyszínen. A seregszemle összesen öt - téma és korosztály szerint különvált - csoportban valósult meg. A diákok és a felkészítő tanárok az adott témakörben meghallgatták egymást és a zsűri véleményét. Egymástól is tanulva, de főként a zsűri ösztönzésére építve tapasztalatokat és önbizalmat gyűjthettek ahhoz, hogy a jövőben bekapcsolódjanak az egész Kárpát-medencét felölelő KUTATÓ DIÁK-mozgalomba.
Mészáros Klára A Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskolában, amelyben a nyolcadikos és kilencedikes diákok előadásai hangzottak el, két szakzsűri értékelt, a következő összetételben: Lacza Tihamér, szakíró -
a zsűri elnöke
Galambos Ella gimnáziumi
tanár - a zsűri elnöke
A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskolában a középiskolás diákok előadásait három szakzsűri értékelte: Gadó Márta, a Nagy Lajos
Gimnázium igazgatóhelyettese Pécsről - a zsűri elnöke
Szili István, egyetemi tanár,
szakíró - a zsűri elnöke
Ozogány Ernő, villamosmérnök,
szakíró - a zsűri elnöke
Benkovics Gábor és felkészítő tanára, Marsall Nóra, Pozsonyból Ebéd után - a diákelőadásokat követően - a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola dísztermében a középiskolai tanárok és diákok meghallgatták Dr. Albert Sándort, a Selye János Egyetem rektorát, aki az új oktatásügyi kihívásokról tartott előadást, majd a zsűrielnökök értékelték a pályamunkákat, megdícsérték a legjobbakat. A pályamunkákra a sokszínűség, a diákok igyekezete, tehetségük felvillantása, a felkészítő tanárok ügyszeretete, segítőkészsége, és a hivatás iránti elkötelezettsége volt jellemző. Szinte minden értékelő szó buzdításként hangzott, és a diákokat és tanáraikat továbblépésre ösztönözte. Az öt szakmai zsűri - két alapiskolai és három középiskolai - sorrendet nem állított fel, a zsűri elnökök értékelésükben kategóriánként kiemelték a három legjobb pályamunkát és a legnagyobb dicséretet és elismerést érdemlő felkészítő tanárokat. Ez az értékelés a könyvjutalmakban is tükröződött. A Dunaszerdahelyen működő Nap kiadó jóvoltából minden bemutatkozó diák megkaphatta Bödők Zsigmondnak a Nobel-díjasokról szóló könyvét, ezen kívül a tanárok és a diákok a Lilium Aurum, a Vince Kiadó, a KT Kiadó és a Kalligram kiadványaiból kaptak ajándékot.
Hecht Anna főszervező a megnyitón A szakmai zsűri külön kiemelte a legtöbb diákot felkészítő tanárnak, Keszegh Zoltánnak munkáját a komáromi ipariból, külön hansúlyt helyezve ezen gépipari középiskolából származó pályamunkák kitűnő minőségére, és dicséretet kapott a Jedlik Ányos Elektrotechnikai és Ipari Középiskola és Kereskedelmi Szakközépiskola magyar tagozata is. Bemutatkozó diákjai közül Gléba Gergely kapott külön dicséretet, aki pályamunkájában Érsekújvár villanyrendőreit próbálta modern ipari számítógéppel úgy vezérelni, hogy gyorsítsa a városon áthaladó forgalmat. Valóban, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy fiataljaink tehetsége a lehető legnagyobb mértékben kibontakozzék! Ehhez szükség van arra, hogy szárnypróbálgatásaikhoz a szakemberektől sok jó tanácsot, környezetüktől elismerést és segítséget kapjanak. A Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskolában a szervezéssel kapcsolatos feladatokat Gáspár Mária főszervező, Masszi János igazgatóhelyettes és Csintalan Zsuzsa külső szervező - az iskolavezetők országos társulása vezetőségi tagja - látta el. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskolában a szervezéssel kapcsolatos feladatok ellátását Kulcsár Andrea igazgatóhelyettes koordinálta, Olasz András igazgatóhelyettes segítette, Rigó Zoltán informatikustanár pedig a műszaki feltételeket teremtette meg - Török Tamással együttműködve. Köszönetünket fejezzük ki mindkét iskola igazgatójának: Fibi Sándornak és Szabó Lászlónak, hogy tevékenyen segítették a rendezvényt, mindkét helyszínen. Külön köszönetet mondunk Homoly Éva igazgatóasszonynak, és Kulcsár Tibor kollágiumi vezetőnek, hogy a távolabbról érkező résztvevők szállását Dunaszerdahelyen biztosították, Gúgh Bélának, a a SzMPSz Dunaszerdahelyi Területi Választmánya elnökének pedig köszönetet mondunk a kísérőprogramok szervezésében és az ügyintézésben nyújtott segítségért. Végezetül köszönetet mondunk
külső támogatóinknak: Dunaszerdahely Város polgármesterének Pázmány Péternek,
valamint a Lilium Aurum, a Nap, a Kalligram, a Méry Ratio és a KT könyvkiadóknak.
Hecht Anna főszervező,
az SzMPSz alelnöke |
||