A BÔRIPAR KÉMIÁJA
Írta: Hollub János

A kémia és vívmányai, I. rész, Kir. Magy. Természettudományi Társulat, Budapest, 1940. 

Az állatról lehúzott nyersbôr eredeti nedvességtartalmával baktériumoknak és más élôsdieknek kitûnô táptalajul szolgál és ezért közönséges hômérsékleten gyorsan romlásnak indul. Viszont nedvességétôl megfosztva, kiszárítva (12%-nál kisebb nedvességtartalomnál) rothadás már nem lép fel, de a rostok összetapadnak, a nyersbôr bádogszerûvé válik. A bôr cserzésének, kikészítésének célja azt a rothadástól megóvni és még alacsony nedvességtartalom mellett is, megfelelô rugalmasságot, simulékonyságot biztosítani. Utóbbira jellemzô a kikészített (cserzett) bôr ú.n. bôrszerû megszáradása, melynél a rostok nem tapadnak össze, hanem egymás mellett többé-kevésbbé eltolhatók.

Az állati bôr beosztása. Legértékesebb rész a hátdarab, vagy krupon. Ez a bôr legegyenletesebb és legszilárdabb része. Ezt követi minôségileg a nyak, mely sokszor ráncos és azután a hasszél. A tehén bôre a korral a hasszél és a nyak felé vékonyodik, míg a bikáé a hasszél és a nyak felé szivacsosan megvastagszik. Az ökör bôre a kortól nagyrészt független és egyenletes marad. Minél egyenletesebb a bôr, annál "jobb állású". A lóbôr farfeletti része különösen tömött, ez a "lótükör".  Az olyan bôrt, melynél kétoldalt a hasszéleket levágták, tehát nyakból és hátrészbôl áll, "csuká"-nak nevezik.

A nyersbôr lényegében nagy víztartalma mellett fehérjetermészetû anyagokból áll. A felhám elszarusodott részei, valamint függvényeinek (szôr, pata, szarv) anyaga a keratin. A keratin fermentumok hatásának ellenáll, de kénalkáliák (pl. kénnátrium Na2S), földfémek szulfidjai, szulfhidrátjai, lúgos közegben könnyen megtámadják. Még kevésbbé ellenálló a nyálkahártya még el nem szarusodott anyaga. Utóbbi tulajdonságot a felhám gyors eltávolítására használjuk fel (lásd meszezés). A bôranyagréteg (korium) legfontosabb alkatrészei a különféle proteinok és pedig a kollagén rostok kollagénje (enyvképzô), a rugalmas rostok elasztinja, a kötôszöveti sejtek koriinje (mukoid), valamint kisebb mennyiségben még albuminok és globulinok. A proteineken kívül mennyiségileg legfontosabb a víz (60-80%), ezenkívül több-kevesebb zsiradék (juhbôröknél egész 30%-ig) és ásványi sók (0,2-0.5 %)·

A kollagén (-rost) hideg vízben, híg sóoldatban, híg savakban és alkáliákban  duzzad; langyos vízben és töményebb konyhasóoldatban duzzadását veszti, összeesik.  Duzzadás alatt valamely anyagnak folyadékfelvétel által okozott térfogat- és súlynövekedését értjük. A nyersbôr duzzadása lehet hajszálcsöves, mikor a rostok közötti tér vesz fel vizet, mint a szivacs, vagy molekuláris (gélduzzadás), mikor maga a kollagén köt le vizet, mint a vízben duzzadó enyv. A cserzés elôhaladtával a nyersbôr aránylag nagyobb molekuláris duzzadása helyett fokozatosan a hajszálcsöves duzzadás kerül túlsúlyra.

Magasabb hôfokon, víz jelenlétében, a kollagén elenyvesedik (innen a neve), azaz struktúráját elveszti, vízben oldható glutinná (enyv, zselatin) alakul át. Ha tehát nyersbôrt, illetve koriumot vízzel fôzünk, a rostok elvesztik alakjukat,  egybeolvadnak, végül oldatba mennek. Ez az elenyvesedési folyamat már 45o feletti hômérsékleten megindul.

Mivel a nyersbôr (ú.n. zöldbôr) világkereskedelmi cikk és ritkán kerül a lenyúzás után azonnal feldolgozásra, az élôsdiek mûködésének meggátlására konzerválni kell. Ez történhetik szárítással, sózással, e kettô kombinálásával, savas sózással (pikkel), vagy hûtéssel (nem fagyasztással!). Csak olyan konzerválási eljárás jó, melynél a konzerváló anyag teljesen kimosható és az elvesztett víztartalom könnyen újból pótolható.

A bõrgyártás menete

A bôrkészítés menete három szakaszból áll: 1. A cserzésre való elôkészítésbôl, mely mûveletek nagy vízmennyiség fogyasztásával járnak és ezért ezt "vizes mûhely" gyûjtôfogalommal jelöljük; 2. a tulajdonképeni cserzésbôl; 3. a cserzés utáni kikészítô, csinozó mûveletekbôl.


Kopasztógép. A lazított szõrû bõröket függõleges "asztallapokra" hasítják. E lapok két spirális késhengerpár közt mennek át, mialatt tompa kések a szõrzetet lekaparják.

A vizes mûhely mûveletei közül az áztatás célja a nyersbôrt a hozzátapadó szennyezésektôl megtisztítani, a konzerváló anyagot eltávolítani, és az elveszett vizet pótolni. Ezt követi a szôrtelenítés céljából történô szôrlazítás, mit meszezésnek (hamvasztásnak) nevezünk, mert e célra túlnyomórészt oltott meszet használnak. A szôrlazítás a felhám nyálkahártyájának hidrolízisébôl áll. Fokozhatjuk a meszezés hatását kénvegyületek, elsôsorban Na2S vagy As2S3 hozzáadásával. A fellazított felhámot aztán a szôrözettel együtt kézi vagy gépi erôvel lekaparják (szôrtelenítés; l. fölsõ ábra). Utána a bôröket hideg vízben duzzasztják, majd éles kézi "kaszákkal", vagy hengeren spirálisan elrendezett késekkel gépi erôvel a hájasréteget lefaragják. A lefaragott ú.n. enyvbôrt bôrenyv készítésére használják fel.

Hasítógép. Vékonyabb bõröket vastagabb bõrökbõl állíthatunk elõ. E célból a nyers bõrt adagolóhengerek segítségével a mozgó acélszalag egyik állandóan köszörült éléhez szorítjuk, mely a bõrt kettéhasítja.
A kép bal oldalának alsó sarkában látható védett tárcsa mozgatja az acélszalagot. A munkások felül az értékesebb "barkás hasítékot" húzzák, míg alul a "húzós hasíték" válik le, mibõl olcsóbb bõráru készül.

A felhámtól és hájasrétegtôl megfosztott nyersbôrt pôrének mondjuk.

Meszezés után a bôrben visszamaradt meszet, egyéb alkálit, továbbá az elszappanosított zsiradékot el kell távolítani. Evégbôl a bôröket mossuk, az ú.n. "piszkot" mechanikailag kinyomjuk a bôrbôl (szinelés), végül az alkáliák zömét gyenge savakkal (tejsav, hangyasav) fokozatosan közömbösítjük és kioldjuk.

Ha simulékony lágy bôrt akarunk elérni, akkor a könnyebben oldódó fehérjéket (koriin) kioldjuk, a rugalmas rostokat pedig lazítjuk (pácolás). Régebben e célra galamb-, tyúk- és kutyaürüléket használtak, melyek részben emésztô fermentum-, részben bélbaktériumtartalmuknál fogva hatottak. Ma bélbaktérium tenyészetekbôl (erodin), a ricinusmag enzimeibôl (escopác) álló, de fôleg a hasnyálmirigy fermentumait (oropon) tartamazó ú.n. mesterséges pácokat használunk e célra.

A cserzés történhetik növényi, ásványi, zsiradék- vagy mesterséges cserzôanyagokkal. A növényi cserzõanyagok oly legkülönfélébb növényi részek (gyökér, törzs, kéreg, levél, hajtás, termés, beteges kinövés), melyek vízben oldható, cserzôképes ú.n. cserzôsavakat tartalmaznak.

A cserzôsav gyüjtôfogalom, mert az egyes növényi részekben nem egységes összetételû vegyület, hanem vegyületkomplexum alkotja a hatékony "cserzôsavat" (a "tannin" a cserzôsavak egy csoportjának a neve). Közös tulajdonsága valamennyi növényi cserzôsavnak, hogy kolloidtermészetû vizes oldatuk fanyar, összehúzó ízû, és hogy híg vizes oldatuk az enyvet, illetve zselatint kicsapja (cserzés). Ferri-vegyületekkel zöldes, vagy kékesfekete színû vegyületeket (gallusténták) adnak, ami fenolcsoport jelenlétét árulja el. A növényi cserzôsavakat 180-200 Co-ra hevítve bomlástermékként fôleg pirogallol C6H3(OH)3, vagy pirokatechin C6H4(OH)2 keletkezik.

A növényi cserzôanyagokat részben (kérgek, gubacs) közvetlenül használjuk fel (gödörcserzés, süllyesztés), részben azonban elôzetesen kivonjuk belôlük a vízben oldható részt: a cserzô és nem-cserzô savakat. A cserzôanyagok kilúgozása, a cukorrépa kilúgozásához hasonlóan, diffúzôrökben történik, az egyes cserzôanyagokra legalkalmasabb hôfokon. A diffúziónál nyert híg levet vákuumban besûrítik, miáltal kb. 30% cserzôsavat tartalmazó folyékony, vagy 60-70% cserzôsavat tartalmazó szilárd cserzôanyagkivonatokat kapunk. Fûtött hengerfelületen bepárolva készítik a poralakú kivonatokat.

A világ legtöbb kultúrállama cserzôanyaghiánnyal küzd, s ezért szükségessé vált mesterséges cserzõanyagok elôállítása. Számos ilyen anyag ismeretes már, melyeket részben segéd-cserzôanyagként használnak a növényi cserzôanyagok mellett (pl. tanigan, calnel), részben azonban a növényi anyagok teljes pótlására is alkalmasak (pl. tanigan extra). Mindezek az anyagok kondenzált (pl. fenolszulfosav és formaldehidbôl elôállított), nagymolekulájú, hidroxiltartalmú vegyületek, melyek kémiailag bizonyos mértékben a gyantákhoz (bakelit) hasonlók.

A növényi cserzôanyagokkal való cserzés folyamatának magyarázatára véglegesen kialakult elmélet nincs. Valószínû azonban, hogy a cserzésnél adszorpciós, valamint kémiai folyamatok egymás mellett folynak le. A növényi cserzôanyagok oldata különbözô nagyságú kolloid részecskéket tartalmaz. Minél nagyobb a részecske nagysága, annál gyorsabban csapódik le a rostra (adsztringencia), de ezáltal összehúzza a bôr felületét, eltömheti annak pórusait és további cserzôanyagbehatolást megakadályozhat (agyoncserzett bôr). A kis szemcséknek diffúzióképessége, a nagyobb szemcséknek adsztringenciája nagyobb. A növényi cserzést tehát úgy kell vezetni, hogy a pôre elôször kis adsztringenciájú oldattal érintkezzék. Evégbôl a cserzés elején már használt, híg cserzôlével kezeljük a bôrt, mert itt a nagy szemcsenagyságú, erôsen adsztringens részek már hiányoznak és sok a "nemcserzôsav". A cserzést fokozatosan nagyobb töménységû levekkel folytatjuk. Feszes bôröknél (talpbôr) cukordús cserzôanyagok savanyú erjedésbe átment, használt oldataival kezdjük a cserzést. A sav (tejsav, ecetsav) a rostot duzzasztja, mely megnagyobbodott felületén sok csersavat képes adszorbeálni és így a bôr feszes lesz. Lágy (pl. cipô-felsôrész) bôrnél nem savanyú, hanem édes levekkel kezdjük a cserzést. Az ú. n. gödörcserzésnél (talp) 6-12 kádból álló ú.n. "színezô elôcserzést" alkalmazzunk. A kb. 2 x 2 x 2 m méretû, földbe süllyesztett "kád"-akba a bôröket rudakról belógatjuk, míg megfelelôen "átszínezôdnek". A cserzés legfontosabb része a "gödrök"-be való "ültetés". A bôröket 2,5-3 m mély fa-, vagy cementgödrökben friss aprított cserzôanyaggal (kérgek, gubacs) rétegezve kiteregetjük, pallókkal megnehezítjük és azután a gödröt alulról vízzel, vagy cserzôlével megtöltjük. A cserzôanyagokból az oldható anyagok (csersav, nem-csersav) kioldódnak, lassan bediffundálnak a bôrbe és ott cserzôleg, töltôleg hatnak. A gödrökben 4-6 hónapig maradnak e bôrök. A cserzési idô megrövidítésére a gödrökben való ültetés helyett a bôröket töményebb cserzô levekben, forgó hordókban (2-3 nap alatt) cserzik ki.

Elõcserzõ kádsorozat. A bõrök felemelhetõ kereten függenek. A kádakban a bõrök fokozatosan erõsödõ cserzõlevekbe kerülnek.

Az ásványi eredetû cserzôanyagok közül elsô helyen a háromvegyértékû króm ibolyás, ritkán zöldszínû sóit említjük, melyek közül legközönségesebb a krómtimsó: KCr(SO4)2·12H2O. Azok a vegyületek, melyekben a króm hatvegyértékû, nem cserzôhatásúak. A bikromátok (pl. Na2Cr2O7) azonban redukció útján átalakíthatók cserzô krómvegyületekké. Redukálásra sósav + nátriumtioszulfát, fûrészpor, burgonyacukor stb. használható.
Minél bázikusabb valamely krómsó, annál nagyobb az adsztringenciája, annál gyorsabban cserez. A bôr külsô részeinek túl gyors cserzése azonban a krómsóknak a bôrbe való behatolását megakadályozza. Ezért rendesen pikkelezik a bôröket (pl. 2 % sósav és 8 % NaCI oldatával), a felvett sav az elsô levek bázikusságát csökkenti.

A timsós cserzés (fehér cserzés) az alumínium-sók cserzô hatásán alapszik. A kénsavas alumínium vízben hidrolizál  Al2(SO4)3 + 2H2O H2SO4 + Al2[OH2][SO4]3.

A sav duzzasztó hatását a timsó 25-100%-ának megfelelô konyhasó hozzáadásával csökkentjük. Minél több konyhasót adunk, annál lágyabb Iesz a bôr. A bázikus alumíniumsó a roston gyengén kötôdik, a frissen cserzett bôrbôl a timsó kimosható. Ezért a timsós bôröket a cserzés után, további megmunkálás elôtt, hetekig pihentetik.
A régi magyarok a lábbeli felsôbôrt és lószerszámbôrt timsós cserzéssel készítették ki. A bôröket nem meszezték, hanem a szôrt borotvával távolították eI, így a bôr tömöttebb maradt. A nagyobb vízállóságot faggyúval való átitatással érték el. Így aránylag rövid idô alatt igen szívós bôrt kaptak. Colbert francia miniszter (XVII. század) a "magyar cserzést", "hongroyage"-t, Franciaországban meghonosította és ott a timsós cserzés mûvelôit ma is "hongroyeur"-öknek, üzemüket pedig "hongroierie"-nek nevezik. A timsós cserzésû bôr nagy szakítóerôvel bír, erôsen zsírozva gépszíjak varrására használják (varrószíjbôr, szironybôr).

A zsíros (irhás) cserzésû bôrt, szarvasbôr elnevezés alatt ismerjük. Csak a több kettôs kötéssel bíró zsírok (olajok) alkalmasak az ilyen cserzésre. Fôleg a négy kettôskötésû zsírsavakat tartalmazó ú.n. halzsírokat, tengeri emlôsök (cet, fóka) zsírját használják e célra. Az egy kettôs kötést tartalmazó olajsav nem cserez.

A vizes pôrébe bekallózott halzsír, rakásba rakva, a levegô hatására melegfejlôdés mellett oxidálódik és a bôrroston kötôdik. A bôrön keletkezett, de le nem kötött feles oxidált zsiradékot langyos, vagy szódás vízzel eltávolítjuk (moellon, dégras).

Formaldehid is használható cserzésre, mert az aldehidek általában a fehérjéket oldhatatlanná teszik. Formaldehid-cserzéssel fehér, cserzôanyagot alig tartalmazó, a zsíros cserzéshez hasonló bôrt kapunk, mely jól mosható.

A legtöbb cserzésnél az egyes cserzési eljárások elônyeit kihasználandó különbözô cserzési eljárásokat kombinálva használnak.

A cserzést követô kikészítô és csinozó mûveletek útján nyeri a bôr azokat a végleges tulajdonságait, melyek felhasználását meghatározzák. E mûveletek részben mechanikaiak, mint a feles víz eltávolítása, a húsoldal egyenletesre faragása, a lágy bôrfajták puhítása, vasalása, fényezése, barkarajz felnyomása, esetleg a barkásrétegnek (nubuk) vagy húsoldalnak (velur, antilop) bársonyosra csiszolásatal;  a tömörítés (hengerelés). Kémiaiak a halványítás, vagy festés, a zsírozás, appretálás és a tömörítés (töltés, nehezítés).

Bõrfaragó gép. Gyorsan forgó hengerre spirálisan elhelyezett éles kések egyenletesre lefaragják a még nedves készbõr húsoldalát. Lenn látható a bõrforgács.

Cserzés után a bôrök kb. 60 % vizet tartalmaznak, míg a készbôr csak 12-18%-ot. A feles vizet sajtolással, kitaszítással, majd ezt követôleg légáramban való szárítással távolítjuk el.

Sötétebb színû cserzôanyagokkal cserzett bôröket halványítják. Halványítást érhetünk el híg kén-, só- vagy oxálsavoldatokkal. BaSO4- vagy PbSO4-nek a bôr felületén való lecsapását szintén alkalmazzák egyes esetekben. Mindkét eljárás ártalmas a bôrre. Oxidálóanyagokkal (hidrogénperoxid, káliumpermanganát), vagy a napfényen csak zsíros (irhás) cserzésû bôröket fehéríthetünk.

A zsírozás által a bôröket részben nyúlékonyabbá, sok zsiradék esetén vízállókká tehetjük.
A növényi cserzésû bôröknél a zsírozásra rendesen faggyút, halzsírt használunk, melyek megfelelô olvadáspontú keverékét a még nedves bôr húsoldalára kenjük és kb. 35 Co-ra fûtött forgó hordóban mechanikailag a bôrbe bevisszük. Keményebb bôröknél préselt faggyú, sztearin, keményített zsiradékok felhasználásával készült magasabb olvadáspontú (45 -55o) megolvasztott zsiradékba a teljesen száraz bôrt rövid idôre bemártjuk (beégetés). Ilymódon 10-25% zsírt viszünk a bôrbe.

Krómbôrök zsírozására zsíremulziókat, ú. . likkereket (liquor) használunk. E célra emulgátorként szappant, szulfurált olajakat (törökvörös olaj, szulfurált pataolaj stb.), tojássárgáját, zsiradéknak pedig lehetôleg sztearinmentes fagyálló olajakat (pl. pataolaj) veszünk. A krómbôrök zsírtartalma 3-6%·

A zsírozás a szakító szilárdságot növeli.

Az appretálással a bôr barkásoldalát fényessé, esetleg szinessé, a húsoldalt (növényi cserzésnél) simává tesszük. Az appretálásra keményítô-, vagy fehérjeszerû (enyv, tojásfehérje, vér, lefölözött tej) anyagokat, nyálkás anyagokat (karragén moha-, lenmagfôzet) vagy talpbôrnél ásványi anyagokat (pl. kaolin) használnak. Festett bôröknél ma túlnyomórészt a kazein, vagy nitrocellulóze fedôfestékeket alkalmazzák. Utóbbiak vízállóvá teszik a bôr felületét. A fényt azután az appretúra rétegnek üveg-, vagy acháthengerekkel ütésszerûen való megdolgozása ("fényesre taszítás") által érjük el.

Hasított bôröknél hiányzó barkát nitrocellulóze lakkréteggel pótoljuk, melybe melegen, nagy nyomással különféle barkarajzokat, barkautánzatokat (pl. mesterséges disznó-, kígyó-, gyík-, krokodilbarkát, vagy antikbarkát) nyomunk be.

A bôrök vízhatlanságát zsírozással, vagy különféle anyagokkal, pl. fémszappanokkal való impregnálással érjük el. Gyanták a rostokat roncsolják.

A növényi cserzésû bôrök általában tömöttebbek, mert 23-40% kötött csersavat és ezenkívül még több-kevesebb, a rostok között lerakódott, vízzel kimosható szerves anyagot (cserzô  és nem-cserzô savakat) tartalmaznak.  A talpbôrök tömörítését ezen utóbbi  anyagoknak a bôrrostok közé nagyobb  mennyiségben (10-20%) való bevitelével érjük el. Bizonyos fokon túl  ez azonban már a súly szerint értékelt bôr nehezítése.

Nehezítésül keményítôcukrot (glukóze) és keserûsót  (MgSO4) is használnak, ezeknek részben az is céljuk, hogy a cserzôanyaggal túltelített bôrt nyírkossá és ezáltal hajlékonyabbá tegyék. Talpbôröket még kalapálással, vagy hengerléssel (20-30.000 kg nyomás mellett)  tömörítünk. Krómbôrökben lényegesen kevesebb cserzôanyag, krómoxidra számítva 4-7 % van lekötve.  Ennélfogva e bôrök nem oly tömöttek, mint a növényi cserzésûek. Talpbôr céljaira a krómbôröket nagymértékben, egész 40%-ig impregnálni  kell, mely célra fôleg kemény zsírokat, viaszokat használnak.

A bôrök festése történhetik egyrészt vízben oldott festékanyagokkal, melyeket a bôr vegyi rokonsága folytán felvesz. A festés e módja tehát függ a bôr vegyi tulajdonságaitól, vagyis a cserzés módjától. Festhetjük azonban a bôrt úgy is, hogy por- vagy pigment-festékekkel rögzítô anyag segítségével bevonjuk, befedjük (fedôfestékek). Ez esetben a bôr rugalmasságára, nyúlékonyságára kell tekintettel lenni.

A vízben oldódó festékek közül a fafestékeket (berzseny, orleán stb.) ma már csak ritkán használják. A mesterséges ú.n. anilinfestékek közül a bázikus festékek növényi cserzôanyagokkal ú.n. festéklakkokat adnak, tehát növényi cserzésû bôrt közvetlenül festenek. A savas festékek és a velük rokon szubsztantív festékek viszont a krómcserzésû bôröket festik közvetlenül. Pácfestékek számára a krómcserzésû bôr cserzôanyaga fémpácként hat. A savas festékek élénkebb színûek, a bázikusak viszont teltebbek, azért gyakran a két festékfajtát kombinálva (egymás után, de nem egyszerre) használjuk.

A fedôfestékek nagy elterjedtségüket annak köszönhetik, hogy míg a vízben oldott festékeket a bôr különbözô tömöttségû részei különbözô mennyiségben és árnyalatokban veszik fel, addig a fedôfestékekkel, halvány színekben is, teljesen egyenletesen vonhatjuk be a bôr felületét. A fedôfestékek általában festékpigmentbôl, kötôanyagból, oldószerbôl, lágyítóanyagból és néha külön fénytadóanyagból állanak.

A festékpigment lehet földfesték, szépített festék, szervetlen festék (krómsárga stb.), korom, festéklakk stb. Szemcsenagyságuk 1-10 m között van. Minél kisebb a szemcsenagyság, annál nagyobb a fedôképessége, de ez 0,5 m  alul megint csökken.

A vizes fedôfestékek kötôanyaga nagyobbrészt vízben oldott kazein (ammóniás oldatban), ritkábban enyv, vagy zselatin. Lágyítóanyagként törökvörös olajat használunk. A nitro-, vagy kollodiumfestékek kötôanyaga nitro-, vagy ritkábban acetilcellulóze. Oldószerül szerves oldószerek szolgálnak; így észterek: pl. metil- és etilacetát, amilacetát, butanolacetát, aceton stb. Higítóul benzint és szeszt használunk. A gyorsan párolgó oldószerek fényesebb filmet hagynak vissza, míg a lassabban párolgóknál a kötôanyag mélyebben hatol a bôrbe.

Lágyítóanyagul ricinusolajat, vagy magas forrpontú anyagokat használunk. A lágyítók célja, hogy az oldószer elpárolgása után visszamaradt festékhártyának a bôrhöz hasonló rugalmasságot adjanak, nehogy az gyorsan repedezzék és lepattogozzék.

A fedôfestékek oldatát rendesen kb. 2 atm. nyomású levegôvel ú.n. szórópisztollyal permetezzük a bôr felületére.

A szôrmés bôrök kikészítésénél csak a hájréteget távolítjuk el, míg a felhám, a szôrözettel természetszerûleg megmarad. A szôrözetet (gyapjút), hogy a rátapadó zsiradéktól, piszoktól megszabadítsuk, szappannal, szódával, szappangyökérrel, vagy szulfurált mosószerekkel mossuk. A cserzés többnyire nem valódi cserzés, hanem "kikészítés". fgy az ú.n. lipcsei kikészítés kénsavkonyhasós pikkel, mely 24 óra alatt "átcserzi" a bôrt. A magyar csávás kikészítésnél korpa-konyhasócsávát használnak. A korpa keményítôjének savas erjedése folytán végeredményben itt is pikkel-hatás lép fel, csak a folyamat lassúbb. Használnak timsós, egyfürdôs, krómos, halzsíros, sôt újabban ismét növényi cserzést is (tömött bôr, bársonyos húsoldal). Puhítás végett a bôröket a húsoldalon vízzel emulgálódó halzsírral, dégrassal, vagy más zsíremulzióval (szûcsvaj) bekenik és így szárítják. Teljes száradás után húsoldalról kissé nyirkosítják, "kaszá"-val puhítják; a feles cserzôanyagot, zsiradékot a szôrbôl fûrészporral, meleg homokkal forgóhordóban eltávolítják (tisztázás, tisztázó hordó), utána a szôrt kikartácsolják.

A szõrnemesítés kétirányú lehet, egyrészt festés, másrészt nyírás. A szôrme festésére általában nem alkalmazhatjuk a gyapjúfestési módszereket, mert a bôr egyrészt a magasabb hômérséklet iránt (elenyvesedés), másrészt erôsebb alkaliákkal (csávás festésnél) szemben érzékeny. Savas és bázikus festékekkel csak halvány színárnyalatokat festhetünk, kivéve, ha a bôrt elôzetesen krómcserzéssel fôzéstállóvá tesszük, mikor is magasabb hômérsékleten festhetünk (szônyegszôrmék). Legelterjettebbek a fenilaminokból álló oxidációs festékek (ursol). A szôrözetet könnyebb festhetése végett zsírtalanítjuk és külsô keratinburkát lágyítjuk. E célra alkalikus fürdôkben: szódával, szalmiákszesszel, egyes esetekben hidrogénperoxiddal, ritkábban klórmésszel kezeljük. Ez a sorvasztás.

Fafestékeket ma már csak kivételes esetekben (perzsabôrök fekete színe) használunk. Legelterjedtebbek az oxidációs, ú.n. "ursol"-típusú festékek. Ezek leukofestékek és H2O2-vel, vagy perboráttal oxidálva vízben oldhatatlan festékpigmentté alakulnak át. Ha ez az átalakulás a szôr keratin rétegében megy végbe, úgy kimoshatatlan festést kapunk. Szôrmeutánzatok készítésénél a különféle mintázatot horganylemezbôl készült matrica segítségével, vagy pedig szabadkézzel ecset, kefe segítségével, töményebb oldatban visszük fel. Nem egyenletes, de természetes színben meghagyott szôrmét egyenletes színûvé festékoldat felkefélésével (futtatás) tesszük. Ha a szôrvégeket festetlenül akarjuk hagyni (pl. csincsilla utánzat), úgy azokat festés elôtt benzines parafinoldattal rezerváljuk. A parafint a tisztázásnál, a festékfelesleggel együtt eltávolítjuk.

A hosszúszôrû szôrméket sok esetben nyírják (fóka = szil, hód = biber,  mocsári hód = nutria és utánzatai).
A szôrözet fényét, rendesen ecetsavat tartalmazó ú.n. vasalóvízzel való benedvesítés után, vasalással emeljük.


Elõadó
A kémia és vívmányai
http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/