A szén-dioxid oldhatósága függ az oldószer, ebben az esetben a sör hõmérsékletétõl. A gázok általában jobban oldódnak a hideg folyadákokban. Ez az oka annak, hogy például a pisztrángok és a lazacok, amelyeknek sok oxigénre van szükségük, a hideg hegyi patakokban és folyókban élnek.

A frissen csapolt sör bizonyos mennyiségû szén-dioxidot tartalmaz, de ahogy a melegben felmelegszik, egyre kevesebb szén-dioxidot tud oldani. A többletgáz a levegõbe kerül. A malátából és a komlóból származó illékony anyagok is gyorsabban párolognak a többi vegyületnél, ezért a sör szaga is megváltozik.

A világos és a keserû sör közötti különbség fõként két okra vezethetõ vissza. A világos sört általában hidegebben szolgálják fel, mint a keserût: így fedik el, hogy kevésbé ízes (mert kevesebb gyümölcsésztert és hosszú szénláncú alkoholt tartalmaz a készítésekor alkalmazott élesztõfajták és az alacsonyabb erjesztési hõmérséklet miatt). A levegõ és a sör közötti nagyobb hõmérséklet-különbség miatt gyorsabban melegszik fel a keserû sörnél, ezért gyorsabban veszít a szén-dioxidjából.

Másrészt csapoláskor a világos sörbe több szén-dioxidot nyomnak, mint a keserûbe, ezért kezdetben gyorsabban távozik belõle a gáz. Ezzel a trükkel is az angol világos sörök íztelenségét rejtik el.

A megoldás természtesen az, hogy igyuk meg gyorsan a sörünket vagy üljünk be hidegebb kocsmákba.