Egyesületi élet


BESZÁMOLÓK RENDEZVÉNYEKRÔL

XXVIII. Kromatográfiás Továbbképzô Tanfolyam
(Szeged, 1997. január 22--24.)

A tanfolyamot dr. Matkovics Béla nyitotta meg, mint az MKE Csongrád Megyei Csoport társelnöke. Hangsúlyozta, hogy az minden évben öröm, ha az ember a régi arcok mellett sok fiatal, elsôsorban vegyész, de biológus érdeklôdôt is lát. Kifogásolta, hogy még nem annyira átjárhatók ismeretszerzésben a MTESZ egyesületek, mint pl. az egyetemi szakok. Így például a MBE nem hirdeti meg tanfolyamainkat, pedig elképzelhetôen mindkét Egyesület "nagy rendezvényei" átjárhatóságát legalább a hirdetési szintig meg kellene valósítani.

A rendezôk 1997-ben újítani próbáltak a helyszínben és a tematikában is. Helyszínben olyan szempontból, hogy az elôadásokat a Szegedi Akadémia Bizottság (SZAB) székházában rendezték, a kiállítással együtt (Somogyi u. 7. Szeged 6720).

A három napos tanfolyamon hat budapesti és egy szegedi kiállító volt jelen, nevezetesen: Merck Kft. Budapest (minden tanfolyamunk egyik legaktívabb résztvevôje!); Donau Lab. Kft. (Bp.); Spektrum-3D Kft. Szegedi Iroda; Beko Sci. Kft. (Bp.); Simon Kft. (Bp.); Lab-Comp. Kft. (Bp.) és Canberra-Packard Kft. (Bp.).

A tanfolyam 1997. január 22-én 10 órakor kezdôdött. A megnyitó után az elsô elôadó dr. Szepesy László professzor volt (BME, Kémiai Technológiai Tanszék, Bp.), aki az elválasztástechnika jelenérôl és a várható irányokról tartott átfogó ismertetést.

Délután a program kettévált, amikor is párhuzamosan futottak a III. OPLC Klub elôadásai és a tanfolyam. A tanfolyam egy izgalmas elválasztástechnikai kérdés tárgyalásával foglalkozott: Killár Ferenc (POTE, Központi Labor, Pécs): "Kapillár-elektroforézis elméleti alapjai'' címen tartott fontos áttekintést. Ezt követôen Müller Tibor (Laborexport Kft., Bp.): "Mit várhatunk a TM-spektrográfiától?'' címen tartott elôadást.

A párhuzamosan futó III. OPLC Klub elôadásai a következôk voltak:

1. Mezey Zsófia és munkatársai (SZOTE Kórélettani Intézet, Szeged): "Arachidonsav kaszkád termékeinek elkülönítése OPLC-vel".

2. Polyák Béla és munkatársai (Bay Z. Alapítvány, Biotechnol. Int., Szeged): "Néhány elméleti folyadékkromatográfiás aspektus kísérleti közelítése OPLC-vel".

3. Mincsovics Emil (OPLC-NIT Kft., Bp.): "A személyi OPLC felépítése és jellemzése".

Az elôadásokat Dr. Tyihák Ernô professzor által vezetett kerekasztal-megbeszélés követte.

Január 22-én az estét a "Baráti találkozó" zárta ízlésesen megvendégelve a résztvevôket a szegedi Osztrák-Magyar étterem gondozásában.

Január 23-án a tanfolyam Nyíredi Szabolcs professzor és Kalász Huba professzor délelôtti elôadásával folytatódott. Nyíredi Szabolcs "Az analitikai és preparatív módszerek alkalmazása biológiai mátrixok komponenseinek a kutatásában" címszóval számolt be a kromatográfiás módszerek biológiai felhasználhatóságáról. Kalász Huba és munkatársa viszont: "Fordított fázisú HPLC, analitikai és preparatív alkalmazások: elektrokromatográfia lehetôségei fordított fázisú tölteteken" címmel tartott kétórás továbbképzô elôadást.

Január 23-án délután Balla József és Fekete Jenô a BME Ált. Kém. és Analitikai Tanszékérôl (Bp.) tartottak elôadást egyrészt "Illó alkotók meghatározása folyadékokból, szilárd anyagokból komplett GMC-rendszerrel", másrészt "Folyadékkromatográfiás módszer kidolgozása, támogatása szoftver alkalmazásával" címmel. Délután Dr. Kovács László (UNICAM Rt., Bp.) tartott termékismertetôt. Ezt követték Dr. Téren József (ÁEÜ és ÉEÁ, Szeged) elôadása, aki a mikrotoxinok kromatográfiás és immunkémiai kimutatásáról beszélt. Dr. Gazdag Mária (Richter Gedeon Rt., Bp.) folytatta a tanfolyam hallgatók ismereteinek gyarapítását a kapillár-elektroforézis gyakorlati alkalmazásáról szóló elôadásával. Az elôadó túlnyomórészt a módszer gyógyszeranalitikai alkalmazásáról beszélt.

Január 24-én pénteken délelôtt kissé zsúfolttá vált a program. Dr. Tyihák Ernô "Rétegrendszerû folyadékkromatográfia" címmel érdekes, újszerû gondolatokkal járult ismét a tanfolyam sikeréhez. Második elôadóként Janáki Tamás és munkatársai (SZOTE, Orvos Vegytani Intézet, Szeged) a következô címen tartottak érdekes elôadást: ,,Analitikai módszerek a peptidkémiában: Aminosav analízis, kapillár-elektroforézis és tömegspektrometria''. Majd dr. Pásztor József (Richter Gedeon Rt., Bp.) a minta elôkészítésérôl és Weber László (Bp.) "Származék készítési módszerek a kromatográfiában" címmel tartottak elôadást még az említett napon.

Köszönetet mondunk dr. Pásztor Józsefnek, dr. Aczél Attilának és Kovács Gizellának a szervezésben nyújtott önzetlen segítségért.

Dr. Matkovics Béla

Biztonságtechnikai továbbképzô szeminárium
(Siófok, május 28--30.)

Több, mint 80 szakember vett részt azon a továbbképzô szemináriumon, amelyet a Magyar Kémikusok Egyesületének Vegyipari Biztonságtechnikai Szakosztálya rendezett ez évben május 28--30. között Siófokon. Az elôadók a magyar hatóságok és a vállalatok ismert szakértôi voltak. A tanfolyam kiemelkedô eseménye volt az a nap, amelyen a német vegyipari szakmai szövetség -- BG Chemie -- meghívott képviselôi ismertették bevált módszereiket és elképzeléseiket.

Az elôadásokat követôen és a szünetekben is élénk eszmecsere folyt a vegyipar biztonságának legfontosabb kérdéseirôl.

A bevezetô hazai elôadások jelentôs része azokkal a változásokkal foglalkozott, amelyek következtében az üzemekben tevékenykedô szakembereknek új, fontos feladatokat kell megoldaniuk. Kiemelkedô jelentôségûek ezek közül:

A vegyipar jellegének megfelelôen, fontosságukat megilletô helyet kaptak a veszélyes anyagokkal végzett tevékenységek is.

A német vendégek elôadásai ehhez szorosan kapcsolódtak. Az elôadók ismertették a szakmai szövetség, mint szociális biztosító mûködését és anyagi, tárgyi, személyi feltételeit. Mivel hazánkban is önálló balesetbiztosító jön létre, az elmondottak igen nagy figyelmet keltettek. Hasonlóan nagy érdeklôdés kísérte a munkahelyi veszélyeztetések felmérésének módszertani megoldásáról, a kisvállalkozók képzésérôl, a szakmai szövetség szakértôinek közremûködésérôl és a munkából származó pszichés terhelésekrôl szóló elôadásokat.

A magyar elôadások másik csoportja megmutatta, hogy a hazai vegyiparban a biztonságtechnikai tevékenység már a korszerû vállalatirányítás nem mellôzhetô alkotója.

Az elôadók a gyakorlatban jól mûködô irányítási rendszereket, használható felmérô és értékelô eljárásokat mutattak be. Jól volt érzékelhetô a fejlôdés mind az irányításban és mind a szakterületen. A szemináriumot kiállítás és szakmai bemutatók színesítették. Új egyéni védôeszközöket, adatbankokat, kiadványokat ismerhettünk meg.

A munkahelyi veszélyeztetések megállapítása német módszertanának magyar nyelvû változatát a résztvevôk megkapták. A továbbképzô szeminárium a résztvevôk baráti találkozója is. A biztonságtechnikusok együttmûködése a gyakorlati feladatok megoldásában -- mint évek óta mindig -- a vegyipari biztonság egyik meghatározó tényezôje.

Scheuring Imre


TÁJÉKOZTATÓK RENDEZVÉNYEKRÔL

Inorganic Reaction Mechanisms Meeting '97
(Debrecen, 1998. január 8--10.)

A Szervezôbizottság nevében örömmel jelentem be, hogy az Inorganic Reaction Mechanism Meeting '97 konferenciának 1998. január 8. és 10. között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem ad helyet. Ez a konferenciasorozat, amely eredetileg a Royal Society of Chemistry rendezvénye volt, az évek során egyre inkább nemzetközivé vált. 1991 óta megrendezésére minden második évben Nagy-Britannián kívül, Európában kerül sor. Ma az IRMDG az oldatfázisú reakciókinetika egyik legrangosabb nemzetközi eseménye, amelyen mintegy 5--6 éve a magyar kutatók is rendszeresen szerepelnek.

Úgy véljük, részben a hazai reakciókinetikai kutatásoknak szóló elismerést is jelenti az, hogy elnyertük a jogot a konferencia megszervezésére. Wiesbaden és Strassbourg után Debrecen lesz a harmadik Nagy-Britannián kívüli helyszín. A tervezett rendezvény különösen jó lehetôséget teremt arra, hogy a résztvevô külföldi kutatók megismerkedjenek a magyarországi reakciókinetikai kutatásokkal.

A konferencián a szóbeli elôadásokon és a poszter szekcióban a koordinációs kémia, fémorganikus kémia és biokémia körébe tartozó reakciók mechanizmusának és kinetikájának kutatása során elért legújabb, folyóiratokban még nem publikált eredmények bemutatására kerül majd sor. Az elôadások tematikája általában széles spektrumot fed le. Az utóbbi években egyre hangsúlyosabban jelentkeznek a környezeti kémiával, a különbözô interdiszciplináris területekkel és a gyakorlati alkalmazásokkal kapcsolatos elôadások.

Elôadóink között üdvözölhetjük majd többek között a következô kutatókat: Anne-Marie Albrecht-Gary (Franciaország), Brücher Ernô (KLTE, Debrecen), Roderick D. Cannon (Egyesült Királyság), Gilbert Gordon (Egyesült Államok), Robert W. Hay (Egyesült Királyság), Horváth Ottó (Veszprémi Egyetem), Lars I. Elding (Svédország), James H. Espenson (Egyesült Államok), André E. Merbach (Svájc), Peintler Gábor (JATE, Szeged), David T. Richens (Egyesült Királyság), Simándi László (Központi Kémiai Kutatóintézet), Hiroshi Tomiyasu (Japán).

Reményeink szerint az IRMM '97 alkalmat teremt majd arra, hogy a téma iránt érdeklôdô kémikusok találkozzanak, megismerjék és megvitassák legfrissebb kutatási eredményeiket. Bízunk benne, hogy a rendezvény elôsegíti a résztvevôk tudományos együttmûködését, új kapcsolatok kialakulását. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a konferencián felsôbb éves és Ph. D. hallgatóink, valamint fiatalabb kollégák nagy számban vehetnek részt. A szakirodalomból ismert neves kutatókkal való személyes találkozás, az új eredmények "elsô kézbôl" történô megismerése és az intenzív szakmai konzultációk meghatározó élményt nyújthatnak további pályafutásukhoz.

További információkért, kérem, forduljon a konferencia szervezôbizottságához (levélcím: Debrecen, Pf. 21. 4010; fax: (52) 329-667; E-mail: irmm97@dragon.klte.hu) vagy keresse fel internetes oldalainkat.

Fábián István


Vissza