Személyi hírek

2010.

Csákvári Béla, a kémiai tudomány doktora 2010. XII. 11-én elhunyt.

Keserû György Miklós és Ferenczy György vitaindító (keynote) tanulmányát közölte novemberi számában a terület vezetõ folyóirata, a Drug Discovery Today

Hudecz Ferenc tanszékvezetõ egyetemi tanárt, az MTA levelezõ tagját négy évre elnökévé választotta a European Peptide Society.

Szalay Péter professzort választották az EuCheMS szervezet Computational Chemistry divíziója alelnökévé.

Kiricsi Imre, a Szegedi Tudományegyetem kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese, elhunyt.

Hanns Malissa, az MTA tiszteleti tagja elhunyt.

Horvai György munkásságát Széchenyi-díjjal ismerték el.

Márta Ferenc akadémikus elhunyt.
 

2009.

Kollár László Charles Simonyi Ösztöndíjban részesült.

Pallos László a „Magyar Gyógyszerkutatásért” díjban részesült.

Bernáth Gábor professzor elhunyt.

Gerhart Friedlander elhunyt.

Benedek Pál akadémikus elhunyt.

Nagy Ferenc akadémikus, a KKKI volt igazgatója, elhunyt.

Kálmán Erika, a kémiai tudomány doktora, elhunyt

Mojzes Imre, a mûszaki tudomány doktora, az Anyagtudományi es Technológiai Komplex Bizottság társelnöke elhunyt.

Orbán Miklós a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült.

Penke Botondot Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Joó Ferenc Szilárd Leó Kutatási Ösztöndíjat kapott.

Keserü György és Makara Gergely cikke (The influence of lead discovery strategies on the properties of drug candidates) megjelent a Nature Drug Discovery 2009. márciusi számában.

Fülöp Ferencet az Iranian Research Organization for Science and Technology (IROST) "Khwarizmi International Award"-dal tüntette ki.

Medzihradszky Kálmánt a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Pázmány Péter-díjjal tüntette ki.
 
 

2008.

Tóth Klárát a Helsinki Egyetem és az Abo Academy University (Turku) alapitasanak 90. evi unnepi ulesen díszdoktorrá választotta.

Antus Sándor megkapta a Paderborni Egyetem Emlékérmét.

Szántay Csaba elnyerte a 2008-as Kametani-díjat a heterociklusos kémia és a heterociklusok kutatása terén elért kiemelkedõ eredményeiért.

Március 15-én Fülöp Ferenc Szõkefalvi Nagy Béla-díjban részesült.

Március 15-én Horvai György Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt kitüntetésben részesült.

Március 15-én Szépvölgyi János Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült.

Március 15-én Kálmán Erika Széchenyi-díjban részesült.
 

2007.

Görög Sándort a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorává avatta.

Tétényi Pált a Pannon Egyetem díszdoktorává avatta.

Szántay Csaba elnyerte a Magyarországi Gyógyszerkutatásért Alapítvány „Magyar Gyógyszerkutatásért” díját.

Pungor Ernõ 2007. június 13-án elhunyt.

Messmer András, a kémiai tudomány doktora 2007. május 17-én elhunyt.

Március 15-én Görög Sándor a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült.

Március 15-én Márta Ferenc a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült.

Március 15-én Blaskó Gábor Széchenyi-díjban részesült.

Pais István, a mezõgazdasági tudomány doktora, a Mikroelem Munkabizottság több évtizeden át volt elnöke 2007. március 1-jén,
életének 84. évében elhunyt.

Bodánszky Miklós, az MTA külsõ tagja február 7-én, 91 éves korában elhunyt.

2006.

Lipták András elnyerte a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díját.

Dékány Imrét Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki.

Beck Mihályt a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorává avatta.

Nyiredi Szabolcs 2006. október 30-án elhunyt.

Hajós Gyöngyi  2006. október 30-án elhunyt.

Paál Zoltánt, az MTA IKI tudományos tanácsadóját, a Poitiers-i Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta 2006. szeptember 20-án.

Hudecz Ferencet, az ELTE tanszékvezetõ egyetemi tanárát, rektort a Sichuani Egyetem 2006. július 24-én díszdoktorává avatta.

Görög Sándornak a namuri Pharmaceiutical and Biomedical Analysis Symposium záróülésén ünnepélyesen átnyújtották a Belga Gyógyszerésztudományi Társaság tisztelti tagságáról szóló diplomát.

Hargittai Magdolnát  az Academia Europaea tagjai közé választotta.

Sándorfy Kamill, az MTA külsõ tagja 2006. június 4-én Párizsban elhunyt.

Görög Sándornak a namuri Pharmaceutical and Biomedical Analysis Symposium záróülésén ünnepélyesen átnyújtották a Belga Gyógyszerésztudományi Társaság tiszteleti tagságáról szóló diplomát.

Hargittai Magdolnát  az Academia Europaea tagjai közé választotta.

Szabadváry Ferenc 2006. május 21-én elhunyt.

Dékány Imre Szilárd Leó Professzori Ösztöndíjat kapott.

Braun Tibort a kolozsvári mûegyetem díszdoktorrá választotta.

Messmer Andrást Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Oláh György elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat).

Pálinkás Gábor elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (polgári tagozat).

A Polányi Mihály Kuratórium 2005. évi díjazottjai: Gáspár Vilmos és Tarczay György.

Orbán István, az EGIS Rt. vezérigazgatója elhunyt 2006. január 18-án.

Penke Botondot a „Magyar Kultúra Napján” Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki.

Pretsch Ernõ megkapta az Amerikai Kémiai Társaság Analytical Division Award in Electrochemistry 2005 díját.
 

2005.

Nyiredy Szabolcs 2005. december 23-án Gábor Dénes-díjat kapott.

Henry Taube Nobel-díjas, az MTA tiszteleti tagja 2005. november 16-án Stanfordban elhunyt.

Lipták András Máriás Antal Emlékérmet kapott november 8-án.

Fonyó Zsolt október 30-án elhunyt.

Paulik Ferenc október 12-én elhunyt.

Markó László Príma Primisszima-díjat (Veszprém megye) kapott október 7-én.

Lipták András június 4-én DE Díszérmet kapott.

Medzihradszky Kálmán a pedagógus napon Eötvös-díjat kapott.

Bartók Mihály és Hermecz István március 15. alkalmából Széchenyi-díjat kapott.

Tétényi Pál március 15. alkalmából Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztet (polgári tagozat) kapott.

Inzelt György "Electron and proton conducting polymers: recent development and prospects" c. cikke szakterülete legtöbbet idézett cikkeinek elsõ 1%-ába került.

A Polányi Mihály Kuratórium díjainak átadására márius 11-én került sor. (Díjazottak 2003-ban Noszticzius Zoltán, Kónya Zoltán, 2004-ben Inzelt György, Lente Gábor.)

Orbán Miklós akadémikus és munkatársai cikkét jelentette meg január 13-án a Nature címû rangos tudományos folyóirat.

Hlavay József tanszékvezetõ egyetemi tanár elhunyt.

Horváth Attilát a magyar kultúra napja alkalmából Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki.
 

2004.

Erdélyi József, az Anyagtudományi és Technológiai Komplex Bizottság tagja és a Természetes Polimerek
Munkabizottság elnöke elhunyt.

Hargittai Istvánt az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktorává avatta.

Hevesy Medal Award
Vértes Attila akadémikus, az ELTE Magkémiai Tanszék egyetemi tanára kapta a 2004. évi Hevesy Érmet. A díj átadására 2004.
június 21-én a nagy-britanniai Guildfordban, ünnepélyes keretek között került sor, egy nemzetközi konferencia megnyitóján (11th
International Conference on Modern Trends in Activation Analysis).
A díj története, korábbi díjazottak (angolul)

Vértes Attila fõszerkesztésében „Nuclear Chemisty” c. 5 kötetes kézikönyvet jelentetett meg a Kluwer Kiadó.

A Firenzében 2004. május 2. és 6. között megrendezett 15th Symposium on Pharmaceutical and Biomedical Analysis (PBA) ünnepélyes megnyitóján Görög Sándor akadémikusnak a szimpózium elnöke átnyújtotta a PBA 2004 Awardot.
Ezt az érdemérmet  hagyományosan a szimpóziumok tudományos bizottsága szavazza meg a gyógyszer- és orvos-biológiai analitika területén dolgozó, arra érdemesnek talált kutatónak.
Az ezüst plaketten a következõ szöveg olvasható: "The Scientific Committee of P.B.A. 2004 to Professor Sándor Görög
in recognition of his long, active and substantial scientific contribution, Florence, Italy, May 2, 2004".

Horváth Csaba, az MTA külsõ tagja 74 éves korában 2004. április 14-én virradóra New Haven-ben (USA) elhunyt.

Kékedy László, az MTA külsõ tagja 2004. március 24-én Kolozsvárott elhunyt.

Pálinkás Gábort Széchenyi-díjjal tüntették ki 2004. március 15-én.

Záray Gyulát Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki 2004. március 15-én.

2003.

Pungor Ernõt a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével (polgári tagozat)  tüntették ki 2003. dec. 15-én.

Pungor Ernõt 80. születésnapja alkalmából a Magyar Mérnökakadémia Tekhné-érmével tüntette ki.

Solymosi Frigyest az aradi Aurel Vlaicu Egyetem díszdoktorrá avatta.

Lipták András és Dékány Imre Ipolyi Arnold-díjat kapott 2003. november 4-én.

Bazsa György a „Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozatá”-val és Gáspár Vilmos a „Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt”-tel kitüntetése 2003. augusztus 20-a alkalmából.

Markó Lászlót a VE díszdoktorává választotta 2003. szept. 9-én.

A „Mössbauer Effect Reference and Data” c. folyóirat magyar kutatóhelyeket bemutató különszámot jelentetett meg.

Medzihradszky Kálmánt Doctor et Honoris Causa -vá választotta 2003. május 9-én az ELTE.

Szabadváry Ferenc születésének 80. évfordulója alkalmából ünnepi kötetet jelent meg.

Joó Ferenc „Aqueous Organometallic Catalysis” c. könyvét méltató könyvbírálat jelent meg az Angew. Chem. Int. Ed-ben.

Kálmán Alajost a European Academy of Sciences  (Brüsszel) a  tagjai sorába választotta.

Sohár Pált a SZTE Tanácsának 2003. március 28-i ünnepi ülésén Honoris Causa  doktorrá avatták.

2002.

Görög Sándor Gábor Dénes-díjat kapott 2002. december 18-án.

Farkas Józsefet Tangl Ferenc emlékéremmel tüntette ki  a Magyar Táplálkozástudományi Társaság 2002. november 8-án.

Márta Ferencnek  SzAB Emlékéremet adományozott a Szegedi Akadémiai Bizottság 2002. november 7-én.

Pungor Ernõt Szent Márton-díjjal tünttették ki 2002. november 7-én.

Náray-Szabó Gábort, az MTA rendes tagját a Federation of European Chemical Societies (FECS) elnökévé választották 3 évre.

A 27. Európai Peptidszimpózium alkalmával a European Peptide Society a társaság legrangosabb elismerésében részesítette Medzihradszky Kálmánt, az MTA r. tagját és Bajusz Sándort, a kém. tud. doktorát a J. Rudinger Award odaítélésével.

A Cseh és Szlovák Kémikusok Egyesülete 54. konferenciáján az egyesület Hanus-érmével tüntették ki Kálmán Alajost, az MTA r. tagját, a Magyar Kémikusok Egyesülete elnökét.



Kémiai Osztály