Tóth Mária
Színmaradványok és patina a nyugati kapun

A templom homlokzatainak, nyugati kapuzatának és szobrainak egykori színérôl, festésérôl egy leírás sem emlékezik meg, és egyetlen ábrázolás sem maradt ránk. A mûvészettörténeti, építészettörténeti szakirodalom pedig még az épületen szembeszökô festésmaradványokat például a déli kapu timpanonjáét és kapurizalitjáét sem emlitette.

A nyugati kapuzaton és a szobrokon az egykori esetleges festés(ek)nek nincs ilyen egybefüggô nagyobb felületen szabad szemmel látható maradványa. A kapu kôfelületeinek makroszkópos átvizsgálása során egyetlen kis foltban találtuk meg többszínû festés maradványát a Madonna-szobor fülkéjének déli oldalán (161162).
A mállási kéregben azonban még jelen lehetnek bár az elszennyezôdött, elfeketedett felületen már nem láthatók az egykori festések és felületkezelô anyagok maradványai. Ezeket a felváló, majd ledobódó kéreg végképp magával viszi. Így tehát a huszonnegyedik órában sôt talán az után jutottunk ahhoz a lehetôséghez, hogy kísérletet tegyünk az egykori festék- és felületkezelô anyagok és módszerek meghatározására és dokumentálására. A mállási kéreg vizsgálatával már nem látható, végsô soron pusztulásra ítélt festésekrôl szerezhetünk ismereteket, még ha néhány elemnyom vagy az egykori festékanyagok bomlástermékeinek kimutatásával kell is megelégednünk.

A kutatási mintákat védett zugokból, a kôpusztulási folyamatoktól inkább kímélt helyekrôl vettük. A minták vizsgálata nagy érzékenységû eszközöket, az eredmények kiértékelése pedig különös körültekintést igényelt. A festékpigmenteknek, valamint azok szennyezôinek és kötôanyagainak meghatározásához a röntgendiffrakciós analízis mellett elektronmikroszondás vizsgálatokat is alkalmaztunk, amelyekkel a csak nyomokban elôforduló elemek kimutatása is lehetôvé vált. Az elemek ugyanis olyan kis koncentrációban vannak jelen a mállott kôfelületekrôl vett mintákban, hogy egyszerûbb elemzési eljárásokkal a zavaró mátrixhatások mellett nem nyomozhatók. Hozzá kell tegyük azonban azt is, hogy nem volt módunk annyi elektronmikroszondás vizsgálatot végezni, amennyit a pigmentanalizis jelentôsége indokolna.
 

A századfordulós patinázás

A teljes kapun, így a bélletben, az archivoltzónában, valamint a szobrokon is szinte összefüggôen
maradt fenn egy közvetlenül a kôfelületet borító vékony bevonat. Ez a 13. századi kôfaragványokon vöröses-rózsaszínes árnyalatú (157), a századfordulós restauráláskor beépített új faragványokon sárgásokkeres színû (158) védettebb felületeken, sarkokban pedig egészen elfeketedett. A bevonat áthúzódik a századfordulón készült új faragványok és a századfordulós gipszmásolatok készítésébôl visszamaradt agyagkitömések felületén, valamint a középkori és a száz éve készült faragványok közötti fugákon is.
 

 157. 13. századi faragvány
patinázott felülete a kapubéllet
indás archivoltrétegében 
(Szentesi Edit, 1993)
158. Századfordulós faragvány
patinázott felülete a kapubéllet
indás archivoltrétegében 
(Szentesi Edit, 1993)

Egyértelmû volt tehát, hogy e bevonat kései felületkezelés maradványa kell legyen: olyan anyag, amelyet a századfordulós restaurálás utolsó szakaszában vagy még késôbb hordtak fel.

Mûvészettörténész kollégáink kezdetben arra gondoltak, hogy a bevonatot konzerválószernek szánták a századfordulós restauráláskor, jóllehet ilyen kezelésrôl a források nem szólnak. Ismert viszont, hogy már a múlt század közepétôl, mind hazánkban, mind külföldön, intenzív kutatómunkával próbáltak konzerváló hatású felületkezelô anyagokat kifejleszteni. Sokfajta anyagot kipróbáltak, köztük különbözô fluáttartalmú készítményeket is. A századelõn Nagy Dezsô kísérletezett a szentmargitbányai lajtamészkô cink-magnézium kettôsfluátos konzerválásával. Ezt az anyagot a budavári Mátyás-templom déli tornyának köveire is felhordták a templom Schulek Frigyes által vezetett restaurálásakor.1


 XIX. Elgipszesedett patinaréteg századfordulós kôfaragványon. Röntgendiffraktogram (CuKa; 45 kV; 35 mA)


XX. Elgipszesedett patinaréteg 13. századi kôfaragványon. Röntgendiffraktogram (CuKa; 45 kV; 35 mA)



A jáki kapuról vett mintáink részletes elemanalitikai és ásványkôzettani vizsgálata alapján a bevonat sárga és vöröses színû változatának fázisösszetétele alig különbözik (XIX, vö. XX). Ma e bevonat fô komponensei kalcit, gipsz és hematit. Ezek mellett a bevonat kis mennyiségben tartalmaz kvarcot, plagioklász földpátot, káliföldpátot, agyagásványokat (illitet, kloritot és kaolinitet), valamint kalcium-oxalátokat (weddelitet és whewellitet). E járulékos komponensek aránya ingadozó, de a kristályos fázisok minôsége többé-kevésbé állandó. Az elemanalitikai vizsgálatokkal kimutatható elemegyüttes: vas, kalcium, klór, kén, foszfor és szilícium (159-160).

159160. Patinázott kôfelület visszaszórt elektronképei. A bal oldali képen sötétebb foltként a felületkezelô anyag elgipszesedett részei jelennek meg. A jobb oldali képen a kevésbé gipszesedett felület erôsebb nagyításban (MTA GKL)

Tekintettel arra, hogy a felsorolt elemek közül hiányzik a magnézium, a cink és a fluor, biztosan kizárható annak lehetôsége, hogy a felületet fluátos kezelésnek vetették volna alá.

A hematit (a-Fe2O3) biztosan nem az eredeti kôanyagból származik, hiszen sem a mállási kéregben, sem a száraz ülepedéssel lerakódó szennyezôdésben nincs jelen, forrása így nagy valószínûséggel a mesterségesen felvitt bevonat volt, amelynek színezô pigmentje tehát hematit. A szín- és árnyalatkülönbségekért a kôzetek porozitáskülönbsége felelôs. A porózusabb 13. századi kövekben a vasionok migrációja intenzívebb, mint a századfordulón beépített tömöttebb lajtamészkô-változatokban. Ebbôl adódik, hogy a régi kövek felületének a vasásvány nagyobb koncentrációja sötétebb és vörösebb árnyalatot ad.

A rétegben kimutatott kalcium-oxalátok (weddelit, whewellit), valamint a foszfornyomok együttes elôfordulása alapján arra kell gondolnunk, hogy a bevonat festékanyagát kazeines mészkötésben vitték a felületre. A kazein ugyanis foszfortartalmú fehérje, amely nedves közegbe kerülve mikroorganizmusok táptalaja lehet, az oxalát pedig a mikroorganizmusok anyagcseretermékeként keletkezik.

A bevonat tehát nem konzerválóanyagnak, hanem meszes-kazeines kötésû festésnek bizonyult, amellyel minden bizonnyal a régi és az újonnan beépített köveknek kívántak egységes színbeli megjelenést biztosítani. Felhordásának célja tehát esztétikai volt: a felületkezeléssel valószínûleg az új faragványok harsogó fehérségét kívánták eltüntetni. A bevonatot ezért joggal nevezhetjük mesterséges patinának.

E patina mennyiségileg meghatározó fázisa ma a gipsz, sôt a minták jelentôs részében ma már csak gipsz és oxalátok mutathatók ki. A gipsz a patinarétegben is hasonlóan alakul ki, mint a kôanyag mállása során: a bevonat mészanyaga szulfátosodik.

A patina alatt a kôanyag mállási zónája vastagabb, mint máshol. A patina tehát vízvisszatartó hatású volt, és ezáltal gyorsította az alatta végbemenô mállási folyamatokat.

~~~~~

Közismert, hogy a budapesti Városligetben álló Vajdahunyadvár úgynevezett Jáki kápolnájának kapuzata a jáki nyugati kapu másolata. A budapesti kapun is megjelenik a kövek felszínén egy sárga, lazúros, kôbe szívódott vékony bevonat. A kapu bélletébôl néhány típusosnak tekinthetô mintát vettünk és analizáltunk. Az elemzések szerint e bevonat fázisösszetétele gyakorlatilag ugyanolyan, mint a jáki kapu patinájáé: színezô festékanyaga okker, amelyet meszes-kazeines kötésben hordtak fel a felületre. Mivel a budapesti kapuban a falnedvesség elhanyagolható mértékû, itt oxalátok nem képzôdtek, és a gipszesedés is lassúbb.

A budapesti Jáki kapu kôfelületeit tehát ugyanazzal a módszerrel patinázták, mint a jáki nyugati kaput, de ma alig vannak olyan összehasonlító ismereteink, amelyeknek alapján ezt a megfelelést értelmezhetnénk. Többet kellene tehát foglalkoznunk a 19. században és a századforduló környékén alkalmazott kôkezelô és -színezô anyagokkal, a kôépületek akkori homlokzatszínezésével és a bevonatok anyagainak hatásával az épületek mai állapotára.
 

Festésmaradvány a Madonna-szobor fülkéjének keretén

A Madonna-szobor fülkéjének keretén, a jobb oldalon, festés látható: a kis kiterjedésû maradvány a fülkekeret mindkét faragványára ráhúzódik, és köztük a fugát is fedi. Sárga alapon fekete és vörös színek vehetôk ki, amelyeket leginkább geometrikus jellegû mustra csekély maradványaként értelmezhetünk (161162).

 161162. Festésmaradvány a Madonna-szobor fülkéje keretének déli oldalán
(OMvH - Hack Róbert, 1993; Mezey Alice, 1993)



A festett felületbôl vett minta röntgendiffraktogramja (XXI) szerint a minta kalcitot, gipszet és csekély mennyiségben kloritot, valamint nyomokban oxalátot tartalmaz. A minta felszínének elemanalitikai vizsgálatából megállapítottuk, hogy ott vas-oxidos, gipszes, foszfortartalmú fázisok találhatók. Mélyebb rétegei ólomtartalmúak, bennük kevesebb a gipsz, és nincs foszfor (XXI). Az elemanalizis ólom-, réz- és titánnyomokat mutatott ki (163164).


XXI. A fülkekeret színes rétegeinek röntgendiffraktogramjai (CuKa; 45 kV; 35 mA). Az alsó görbe a korábbi festés, a felsô a századfordulós patina összetételét mutatja

163164. A fülkekeret festésének visszaszórt elektronképei. A bal oldali képen az elgipszesedett kéreg alatti rétegben látható fehér foltok ólom-, illetve réztartalmú fázisok. A jobb oldali képen a festékpigmentek erôsebb nagyításban (MTA GKL)

Amíg tehát a minta felszínén a századfordulós patina már ismert maradványai mutathatók ki, a mélyebb réteg ólomtartalma ennél korábban a kôfelületre került festékpigmentek maradványának tekinthetô. Mivel a festett felületbôl vett minta mennyisége nem tette lehetôvé a röntgendiffrakciós fázisazonosítást, az egykori ólomtartalmú pigmentek pontosabb meghatározására nem volt mód; a sárga, fekete és vörös színt adó pigmentanyagok nem voltak elkülöníthetôk, bár mindhárom lehetne ólomszármazék. A fennmaradt festett felület kis mérete miatt a továbbiakban sem vehetünk röntgendiffrakcióval vizsgálható mennyiségû mintát, ezért esélyünk sincs arra, hogy a kimutatott elemeket kristályszerkezethez is köthessük.

A fülkekeret festése tehát a századfordulós patinaréteg alatt van, így annál biztosan korábbi, de kora az analitikai vizsgálatok alapján nem pontosítható.



 JEGYZET
1 Vitéz Láczay-Fritz Oszkár, A természetes építõkövek elmállása és gyors pusztulásának megakadályozása, Budapest 1930, 4849: "Legutóbb azonban volt alkalmam számos oly követ is megvizsgálni, melyet 15-20 év elôtt ily fluátkezelésnek vetettek alá. Az elért eredményekrol nem sok jót tudok mondani. Legutóbb Möller tanárral és Schulek építésszel együtt megvizsgáltuk a Mátyás-templom tornyán 20 év elôtt fluáttal impregnált köveket és a fluátozásnak semmi számottevô jótékony hatását megállapítani nem tudtuk." A mû második kiadásának szövege közli még, hogy e helyszíni szemle 1928-ban történt, lásd Vitéz Láczay Oszkár, A természetes építôkövek elmállása és a mállás elleni védelem, Budapest 1944, 55.
Folytatás

A jáki apostolszobrok http://www.kfki.hu/chemonet/