A Természet Világa 1997. évi 8. számában megjelent cikk utóközlése

Emlékezés Zechmeister Lászlóra

Móra László


 
Zechmeister László
(1889-1972)

"Magyarországon három igen jelentékeny kémikus van - azután igen nagy ûr - Szent-Györgyi, Zechmeister, Zemplén" - írta Hevesy György barátjának, Ortvay Rudolfnak, midôn értesült, hogy az 1934-ben nyugalomba vonult Winkler professzor helyére nem Zechmeistert nevezték ki, ami szerinte "Nagy veszteség nem Zechmeisterre, de a budapesti egyetemre." A Hevesy által megnevezett három tudós közül Szent-Györgyi Albertrôl és Zemplén Gézáról számos publikáció, életrajz jelent meg, intézményt, díjakat neveztek el róluk. Ugyanakkor Zechmeister Lászlóról nem sokat beszélünk, az utóbbi idôben mintha kissé megfeledkeztünk volna személyérôl. Ezért helyes, ha elhunyta negyedszázados évfordulóján felidézzük életmûvét, összefoglaljuk munkásságát.

Zechmeister László 1889. május 14-én született Gyôrött, ahol édesapja a többségében iparos, kereskedô lakosságú város polgármestere volt. A gyôri fôreál elvégzése után egyetemi tanulmányait a budapesti József Mûegyetemen kezdte, majd Zürichben folytatta és szerzett vegyészmérnöki oklevelet a híres Eidgenössische Technische Hochschulén, ahol 1913-ban mûszaki doktorrá avatták. Innen Berlinbe vitte sorsa, ahol a Nobel-díjas R. M. Willstätter vezette Vilmos Császár Intézetben (Kaiser Wilhelm Institut) ismerkedett meg a klorofill-kémiai kutatással.

Az elsô világháború kitörésekor Zechmeistert behívták katonának, a fronton megsebesült, majd három évet orosz hadifogságban töltött (1915-17). Szabadulása után Svédországon keresztül tért haza. Itthon a Chinoin laboratóriumában, a Mûegyetemen és az Állatorvosi Fóiskolán végzett kutatómunkát. Pfeifer Ignác mûegyetemi tanárral a könnyû aromás szénhidrogének pirogenetikus elôállítására végzett kísérleteket. Az Állatorvosi Fôiskola Gróh-intézetében pedig 1920-ban Hevesy Györggyel radioaktív indikációval bizonyították azonos atomok intermolekuláris cseréjét, kísérletileg is igazolva Arrhenius elektrolitikus disszociációs elméletét. Kétévi koppenhágai munka után, ahol Niels Bjerrum professzor mellett dolgozott, visszatérve Zemplén Géza ajánlására "A szintézissel elôállított szerves készítmények gyártása" tárgykörben a József Mûegyetemen magántanárrá habilitálták (1922), majd 1923-ban kinevezték a Pozsonyból áttelepült pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvoskari kémiaprofesszorának.

Zechmeister közel két évtizeden keresztül Pécsett mûködött; kiválóan elôadó egyetemi tanárként és mint termékeny szakíró szerzett hírnevet magának, illetve egyetemének. Elôadásainak anyagát az "Organikus chemia. Felsôbb tanulmányok támogatására" címû kétkötetes tankönyvében tette közkinccsé (1930-32). A munkáról még a szigorúan kritikus Zemplén is azt írta, hogy "kitûnô pedagógiai érzékkel összeválogatott anyaga élvezetesen tárul az olvasó elé." A tankönyvírás mai problémáihoz is tanulsággal szolgálhat a könyv szerkezete, módszere, stílusa. Követésre érdemes például Zechmeister azon gyakorlata, hogy tankönyvében több száz fogalom és szerves termék nevét angol, francia és német nyelven szótárszerûen mellékletként közölte. Elôszavában Goethe mondását idézi: "A tankönyv vonzó legyen; ilyenné akkor válhatik, ha a tudás és a tudomány legderûsebb, legkönnyebben hozzáférhetô részét nyújtja." A pécsi professzor egyik kedvence volt a költôfejedelem, akirôl a Magyar Kémikusok Egyesületében "Goethe és a természettudomány" címen nagysikerû elôadást is tartott (1933).

Zechmeister jelentôs érdeme, hogy tehetséges fiatal munkatársait bevonta kukatásaiba és velük - a mûegyetemi Zemplén-iskola mintájára - sikeres szerves kémiai kutatómûhelyt szervezett. Kezdetben a szénhidrátkémiában Tóth Gézával továbbfolytatta a még Willstätter mellett kezdett, cellulóz lebontását célzó kísérleteit. (Cukorgyártás fából sósavas eljárással és a facukor jövôje, 1927). Eredményeit értékelte az Akadémia és rövidesen levelezô tagjának választotta (1930). Az 1931. február 16-án tartott székfoglalójában is "Adatok a polysaccharidok részleges lebontásának problémájához" címmel a cellulózokról értekezett.

Sokkal kiemelkedôbbek azonban azok a kutatásai, melyek középpontjában a természetes anyagok klorofillját kísérô vegyületek, a karotinoidok álltak. Vizsgálatuk során Zechmeister professzor Cholnoky Lászlóval, Tuzson Pállal, Vrabély Verával 1927-28-ban számos új karotinoid; kapszorubin, likofill, likoxantin stb. mellett a pirospaprika festôanyagát, a kapszantint izolálta. A karotin katalitikus hidrálásával pedig a karotin szerkezeti képletét igazolták, és megállapították a karotinoidmolekulában jelen lévô kettôs kötések számát (1928-1933). A színes karotinoidpigmentekre jellemzô poliénszerkezet felismerése is Zechmeister érdeme.

A kutatások további jelentôs sikere, hogy e vizsgálatok során a kezdetleges oszlopkromatográfiát (amelyet M. Sz. Cvet dolgozott ki 1901-ben) az 1933-1935 közötti években Zechmeister munkatársaival nagy hatású preparatív szerves kémiai elválasztó módszerré fejlesztette. A színes karotinoidok ugyanis jól láthatók a kromatográfiás oszlopon, ezáltal kromatográfiás viselkedésük és kémiai szerkezetük összefüggései felismerhetôk. Eljárásukat a szerves anyagok kémiai elválasztásában eredményesen alkalmazták. A tapasztalatok felhasználásával írta meg Zechmeister László és Cholnoky László híres kézikönyvét. E munka, a "Die chromatographische Adsorptionsmethode", nemzetközi sikerét mutatja, hogy Bécsben kétszer, 1937-ben és 1938-ban, majd Londonban "Principles and practice of chromatography" címen háromszor is kiadták (1943, 1948, 1953). A mûvet a kémiai szakirodalom mint a Iegelsô kromatográfiás kézikönyvet tartja számon. Az Akadémia - a Matematikai és Természettudományok Osztálya javaslatára - Zechmeistert 1940-ben rendes tagjává választotta. Székfoglalóját "A chromatographia néhány újabb alkalmazásáról" címmel 1940. október 21-én olvasta fel.

Sajnos ekkor már javában folyt a II. világháború és német nyomásra hazánkban is kirekesztô törvényeket hoztak. A háború következtében megszûntek a külföldi kapcsolatok (könyvbeszerzések, tanulmányutak stb.). Mindez a tudományos munkát megnehezítette, egyes területeken lehetetlenné tette. Ezek a körülmények - és talán az elsô világháborúban szerzett élményei - arra késztették, hogy emigráljon: kiment az Egyesült ÁIlamokba, ahol Pasadenában, a "Caltech"-en (California Institute of Technology) atkalmazták (1940).

A Caltech szerveskémia-professzoraként tovább folytatta kromatográfiás kutatásait és 1950-ben publikálta az elôzô munkájához csatlakozó "Progress in Chromatography 1938-1947" címû könyvét New Yorkban. Ebben a kromatográfia újabb térhódítását ismertette és vázolta jövôjét a különbözô természettudományokban, de Zechmeister említésre méltó eredményt ért el a karotinoidokhoz hasonló konjugált poliének térizomériájának felismerésében is. E vizsgálatait még Magyarországon kezdte és Amerikában folytatta. Errôl akkor számolt be, amikor a háború befejezését követôen hazasietett és a Magyar Kémikusok Egyesületében "A poliénekre vonatkozó térkémiai vizsgálatai"-ról nagy sikerû elôadást tartott (1947). Eredményeit késöbb a "Cis-trans isomeric carotenoids, vitamins-A and arylpolyenes" címû mûvében foglalta össze (1962).

Ez a könyve a jó hírû Springer kiadásában jelent meg Bécsben, mert Zechmeistert a szakkönyvek elismert kiadójához hosszú idôn keresztül szoros szálak fûzték. A Springer gondozta ugyanis a "Fortschritte der Chemie organischer Naturstoffe; Progress in the Chemistry of Organic Natural Products; Progres dans la chimie des substances organiques naturelles" címû kiadványsorozat köteteit, melyet alapításától (1938) kezdve Zechmeister csaknem haláláig, egészen 1970-ig szerkesztett. E munkát azután is folytatta, hogy a Caltech katedrájáról 1959-ben nyugalomba vonult.

Tudományos munkásságának nyomait közel 300 közleménye ôrzi a világ 46 folyóiratában. Életmûvét nemzetközileg elismerték, számos kitüntetést (Pasteur-érem, Claude Barnard-érem, Semmelweis-érem stb.) kapott, tiszteleti tagja volt a Dán Királyi Tudományos Akadémiának, a Magyar Tudományos Akadémia is 1948. július 2-án tiszteleti tagjának választotta, amit azután a külföldön tartózkodás miatt "illegális távollét" címén 1949/50-ben megszûntnek tekintettek. Az MTA 1989. május 8-9-ei közgyûlése e rendelkezést hatálytalanította és másokkal (Békésy György, Szent-Györgyi Albert stb.) együtt Zechmeister László tiszteteti tagságát is folyamatosnak nyilvánította.

Mindezt azonban nem érhette meg, bár 1971-ben még hazajött és személyesen vette át a Pécsi Orvostudományi Egyetem díszdoktori oktevelét, röviddel késöbb, életének 83. évében Pasadénában, 1972. február 28-án elhunyt.

A nemzetközileg elismert kiváló tudós pályája nagyobb részét Magyarországon töltötte, és csak a férfikor delén, 51 éves korában kényszerült emigrációba. Életútja, sorsa példája a sajnálatos ténynek, hogy nem tudjuk megvédeni, itthon tartani és megôrizni tehetséges tudósainkat. Zechmeister László széles látókörû, európai mûveltségû és demokratikusan gondolkodó ember volt, aki munkásságával a magyar tudomány jó hírét öregbítette külföldön is. Méltán szolgál példaképül a mai nemzedék és az egyetemi ifjúság számára. Személyére egykori mûködése színhelyén, Pécsett, a kémiai intézetének falán elhelyezett emléktábla emlékeztet. Tudománytörténet-írásunk megtisztelô feladata, hogy Zechmeister professzor és a hozzá hasonló tudósaink munkásságát hiteles életrajzi monográfiában is megörökítse.


IRODALOM

1. Ettre, Leslie S.: In memoriam László Zechmeister. Chromatographia. 5, 317 (1972).

2. Szabolcs József: A természetes anyagok kémiájának kutatója: Z. L. Természet Világa 120, 472 (1989).

3. Móra László: Z. L. in Magyarok a természettudomány és a technika történetében. Bp., OMIKK, 1992. 580-581. p.



 
Vissza http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/