Márta Ferenc
Megemlékezés Schay Gézáról, születésének 100. évfordulója alkalmából

Száz évvel ezelõtt, 1900. május 26-án született Schay Géza, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, akirõl születésének 100. évfordulója alkalmából a mai napon rendezett emlékülésen elevenítik fel a vele töltött évek emlékeit tanítványai, munkatársai, kollégái és valamennyi tisztelõje.

Schay Géza egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte, amelynek befejezésével 1922-ben szerzett bölcsészdoktorátust. Ezután az Országos Kémiai Intézetbe került, ahol a gyakorlat által felvetett különbözõ analitikai problémák és feladatok megoldásával foglalkozott; ezek között például a jodát + bromid reakció egyensúlyi viszonyainak felderítésével. Jóllehet, csak kevés ideje maradt a tudományos munkára, mégis több értékes közleménye jelent meg ebben az idõszakban, amelyeknek témaköre az analitikai kémiától az elméleti fizikáig terjedt, jelezve széleskörû érdeklõdését.

Az 1920-as évek végén két alkalommal volt tanulmányúton a berlin-dahlemi Kaiser Wilhelm Institutban, ahol Polányi Mihálynak és munkatársainak az alkálifémgõzök és halogének között lejátszódó reakciók kinetikájára folytatott kutatásaiba kapcsolódott be. Ezeknek a részletesen tanulmányozott atomreakcióknak sajátos vonása, hogy aktiválási szükségletük zérus voltából eredõen pillanatreakciók és szokásos kinetikus módszerrel sebességük nem tanulmányozható. Polányi és munkatársai ezért igen kis nyomáson (néhány ezred Hgmm) áramló rendszerekben állítottak elõ a közönséges lángokhoz hasonló, stacionáriusan a reakciócsõ egy helyén maradó reakciózónákat. A reakciózónában a két gáz a nátrium-fémgõz és Cl2 kölcsönösen elfogyasztja egymást, és a keletkezõ NaCl szilárd bevonatként a csõ falára rakódik, és a zónának a bevonat eloszlásából megállapítható kiterjedésébõl a reakciósebesség és a sebességi együttható kiszámítható. E kutatásokat Schay itthon a Budapesti Tudományegyetemen is folytatta, és a módszert Bogdándyval együtt úgy módosította, hogy a csõben csak a Na-gõzt áramoltatták, és ennek közepébe keskeny fúvókán az egyenértékûnél kevesebb Cl2-gázt vezettek be, aminek az volt az elõnye, hogy a kísérleti körülmények könnyebben voltak változtathatók, és a sebesség számítása is egyszerûbb és megbízhatóbb. Ugyanezzel a rendszerrel tanulmányozta a K + Cl2 reakciót is. Ezirányú vizsgálatainak eredményeit számos dolgozatban és egy könyvben is közzétette, amelyek egyik elismeréseként a Budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést nyert.

1943-ban állami szolgálatból nyugdíjba vonult, és a Ruggyantaárúgyár fizikai laboratóriumának vezetését vette át és megszervezte a Gumiipari Kutatóintézetet.1949-ben a Budapesti Mûszaki Egyetem Ipari Elméleti Kémiai Tanszékének, majd a Fizikai-kémiai Tanszékének vezetõjévé nevezték ki. 1954-ben igazgatóként megbízást kapott a MTA Központi Kémiai Kutatóintézet létrehozásával, majd irányításával kapcsolatok feladatok végzésére, amely megbízást 1970-ig, nyugállományba vonulásáig ellátott, de ezután is, majdnem két évtizeden keresztül fáradhatatlanul dolgozott, mint az intézet tudományos tanácsadója, és értékes tanácsaival segítette a kutatók munkáját. A Budapesti Mûszaki Egyetem Fizikai-kémiai Tanszékének vezetésére kapott megbízását a kutatóintézeti igazgatói teendõivel együtt, 1965-ig látta el.

Vitathatatlanul a legszélesebb területre kiterjedõ és legalaposabb tudással rendelkezõ egyénisége volt a hazai kémiai tudományos életnek. Az alapismeretekre vonatkozó rendkívül széles és biztos tudása jelentette számára azt a szilárd bázist, amelyre építve intuícióval párosult matematikai szigora, éles logikája és kivételes kritikai érzéke segítségével jutott el a mélyebb összefüggések felismeréséhez és azok helytállósága ellenõrzéséhez. Tudományos habitusának eme jellemzõ vonásait jól példázza már legelsõ munkáinak egyike, amelyben az ozmózisnyomás Van’t Hoff-féle elméletét bírálva kimutatta, hogy az ozmózisnyomásnak alapjában semmi köze az oldott anyaghoz, illetve ennek termodinamikai viselkedéséhez; az oldott anyag egyetlen szerepe az oldószer kémiai potenciáljának csökkentése.

Tudományos tevékenysége igen széles területet ölelt fel, amelyen belül néhány témakörben alapvetõ jelentõségû eredményekkel járult hozzá a kémiai tudományok fejlõdéséhez.

1945 után kezdett el foglalkozni a heterogén katalízis, az adszorpció és a gumi termodinamikai viselkedésének kérdéseivel. Levelezõ taggá választása utáni székfoglaló elõadását az ammónia, réz és platina katalizálta bomlásáról tartotta, elõadásának angol nyelvû változata az 1948-ban megindított Acta Chimica Hungarica elsõ cikke volt.

A heterogén katalízisre, valamint a gázok és gõzök adszorpciójára vonatkozó vizsgálatai oly kiterjedtek és sokrétûek, hogy teljes felsorolásukra sajnos, nincs lehetõség. E téren végzett munkái közül kiemelkedik a Langmuir izoterma egyenlet statisztikus mechanikai értelmezése a mobilis unimolekuláris réteg feltételezésével; a gõzök adszorpciója és kondenzációja közötti analógia mélyreható diszkussziója; a biner folyadékelegyek komponenseinek adszorpciója - ez képezte rendes taggá választása utáni székfoglaló elõadásának tárgyát -; a metán gázfázisú nitrálásának kinetikai tanulmányozása, a pórus-diffúzió és a katalitikus aktivitás közötti kapcsolat felderítése; telített és telítetlen szénhidrogének heterogén katalitikus reakcióinak vizsgálata, stb. Az adszorpció, különösképpen pedig az elegyek adszorpciójának elméleti és kísérleti tanulmányozása során elért eredményei alapján foglalkozott a gázkromatográfia alapvetõ kérdéseinek elemzésével, amelyek eredményeit számos dolgozatban és “A gázkromatográfia alapjai” címû – magyarul és idegen nyelveken is megjelent – könyvében összegezte. Õ kezdeményezte hazánkban a nem-egyensúlyi termodinamika kémiai alkalmazásait, és az adszorpció különbözõ típusainak egységes termodinamikai tárgyalását dolgozta ki.

Erdey-Grúz Tiborral együtt úttörõ munkásságot fejtett ki a modern szemléletû fizikai-kémia oktatás megteremtésében. A termodinamika oktatásával kapcsolatos elveit egy vitacikkében fejtette ki, és a több kiadást megért, Kossuth-díjjal is elismert “Elméleti fizikai kémia” címû tankönyvükben érvényesítette. Kémikus nemzetékek hosszú sora szerezte meg tudásának alapjait ebbõl a tankönyvbõl.

Széleskörû tudása, kivételes kritikusi adottsága egyedülálló volt, de tudósi és emberi kvalitásához tartozott, hogy ebbõl adódó fölényével soha nem élt vissza, ezt mindig az adott kérdés megoldását segítendõen kamatoztatta. Szinte közmondásosan ismertté vált stílusa, hogy bármilyen kérdéshez tett észrevételt, azt gondolkodó töprengéssel – nem is tudom –, megjegyzéssel kezdte, de mint mindig kiderült, megállapításai nagyon is helytállóak voltak.

Az osztály-, a bizottsági, munkabizottsági üléseken szellemes, olykor finom iróniát sem nélkülözõ megjegyzéseivel, lényegre tapintó észrevételeivel mindig nagy segítséget nyújtott a napirenden lévõ kérdések tisztázásához, a helyes álláspont kialakításához. Számára a tudományos igazság megállapítása volt mindenekelõtt fontos, ezért nemcsak, hogy elfogadta mások megalapozott érveit, hanem örült is ezeknek.
Ez volt a meghatározó eleme a hazai tudományos életben végzett tevékenységének is. Hosszú idõn keresztül volt a Magyar Kémikusok Egyesületének elnöke, 1972 óta pedig tiszteletbeli elnöke. Sokáig volt elnöke az Akadémia Fizikai-kémiai Bizottságának, majd a Radiokémiai Bizottságnak. A bizottsági, munkabizottsági üléseken – olykor az elõadót is félbeszakítva tett – egy-egy lényegre törõ észrevételével, szellemes megjegyzésével többször új megvilágítást adott a tárgyalt kérdéseknek.

Negyedszázadon át töltötte be a IUPAC Magyar Nemzeti Bizottságának elnöki tisztét és képviselte hazánkat az UIPAC közgyûlésein. Számos hazai- és külföldi folyóirat szerkesztõ bizottságának volt tagja. Kritikai észrevételeivel az intézet kutatóinak és felkért lektorként másoknak is, sok segítséget nyújtott közleményeinek értékesebbé tételében.

Tudományos munkássága, eredményekben gazdag pályája méltán részesült hazai- és nemzetközi elismerésekben. Az Akadémia 1946-ban levelezõ, 1954-ben rendes tagjává választotta. Két alkalommal Kossuth-díjjal, többször állami kitüntetéssel – köztük 90. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjével  tüntették ki –, a Budapesti Mûszaki Egyetem Díszdoktora címmel, külföldi akadémiai tagsággal, külföldi kémiai társaságok tiszteletbeli tagságával ismerték el munkásságát.
Ma, Schay Géza akadémikus születésének 100. évfordulóján tisztelettel és nagyrabecsüléssel emlékezünk a magyar kémikus társadalom kiemelkedõ egyéniségére, a fizikai-kémia nemzetközileg elismert tudósára, kémikus generációk nevelõjére, az Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának közel fél évszázadon át egyik meghatározó személyiségére.

2000. május 22.

Emlékbeszédek
Schay Géza-emlékülés
http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/